Minden tavasszal elérkezik a nap, amikor a felesleges párnák előkerülnek a fiókok mélyéről és kezdetét veszi az őrület. Budapesten a Hősök terén jártam és örökítettem meg az egymást közel egy órán keresztül lankadatlanul püfölő kicsiket és nagyokat.

Idén elég sok turista figyelmét is felkeltette az esemény és egyikük-másikuk aktívan is bekapcsolódott a mókába.

Tipp: Nagy mélységélesség és manuális fókusz használata a mozgalmas témáknál

Beállítások:
Záridő: automata
Rekesz: 11-16

Erős nappali fénynél szűk rekesz mellett még ésszerűen rövid záridővel fotózhatunk, éppen a gyors mozdulatok fognak kellőképpen bemozdulni, hangsúlyozva ezzel az esemény mozgalmasságát.
A beállítás célja, hogy a manuális fókusz beállításától függően a tárgy éles legyen és a kavargó tömegben ne az autofókuszra hagyatkozzunk. Ez esetben ugyanis nem egyszerű a mozgó téma miatt valóban a szándékunk szerinti elemet kiemelni, kis eltérés esetén is könnyen állítódik az élesség a közeli arc helyett a távoli háttérre.
Persze a változatos képek érdekében érdemes tág rekesszel, kis mélység élességgel is kísérletezni. Ez esetben a tollpihék szinte kimerevednek képen.
Az érdekes fotóriport jellemző sajátossága, hogy sokszínű képek alkotják, tág, szűk látószög, jelen esetben kavargó tömegjelenet és portré egyaránt jelen van.

A teljes képriport